A playback műfajról

A playback improvizációs színház a nézők érzéseit, hangulatait és történeteit játssza vissza. Az előadás elemei: közönség és a közülük kikerülő mesélők, a színészek, a zenész(ek), a játékmester, a különböző playback technikák illetve az egyéni történetek, érzések. A játékmester közvetítőként vesz részt a nézők, a színészek és a mesélő között. A színészek (előzetes megbeszélés nélkül) a történetet hanggal, gesztusokkal, mimikával, beszéddel adják elő, amelyhez eszközöket (pl. színes textíliákat) is felhasználnak, s mindezt a zenészek különböző hangszerekkel kísérik.

A playback előadás egy olyan pszichoszociális dimenzió, amelyben a társas rezonancia katarzishoz vezethet. A megelevenedő történetek, mesék, élmények, álmok, hangulatok és érzések az itt és most megismételhetetlenségével egy olyan spirituális teret hoznak létre, amelybe a néző önkéntelenül is bevonódik. A ritualizációt elősegítő játékmester segítségével a „történetek mandalája” (Simon Péter) egy archaikus belső világba kalauzolja el a résztvevőket (színészt, zenészt, mesélőt, nézőt egyaránt). A playback előadás tehát egy egyedi, közösségi élmény.

A klasszikus playback színházi előadásokon túl a visszajátszó színház alkalmas számos egyéb célra is, pl. egy esemény támogatására, keretbe helyezésére, használható a vezetőfejlesztésben, tréningeken, gyermek- és felnőttképzésben, kompetenciafejlesztésre, művészetterápiás eszközként, önismeretre, integráció elősegítésére, speciális igényű gyermek- és felnőtt csoportokkal történő fejlesztő munkában stb.